Üdvözöllek, Havan Viktor vagyok, okleveles pszichológus. 

Hiszem, hogy mindannyian képesek vagyunk a fejlődésre, és ez a belső utazás egy életen át tartó, izgalmas növekedési folyamat. Az idő múlásával folyamatosan változnak céljaink, lehetőségeink, értékeink, és úgy gondolom, hogy belső erőforrásaink mozgósításával képesek vagyunk az élethelyzetünk szempontjából leginkább adaptív megoldások megtalálására.  Számomra a közös munka alapja egy olyan őszinte és biztonságos légkör megteremtése, ahol bátran, ítélkezésmentesen tudunk ránézni a nehézségekre. Meggyőződésem, hogy a legfontosabb válaszok belül dőlnek el, és  tudatos hozzáállással te magad is képes vagy a saját igényeid szerint alakítani a mindennapjaidat.

Szakmai utam egy sajátos kettősséget hordoz, ami a klienseim számára sokszor komoly előnyt jelent. Húsz évnyi felső vezetői és gazdasági vezetői tapasztalattal a hátam mögött a multinacionális versenyszférában testközelből ismerem a teljesítményközpontú világ nyomását és mindennapi kihívásait. Ezt a stabil, gyakorlatias vezetői alapot egészítettem ki, amikor úgy döntöttem, hogy az emberi működés mélyebb megértése felé fordulok. Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetében végeztem, ahol előbb viselkedéselemző, majd okleveles pszichológus végzettséget szereztem.

Munkám során az empátián és feltétel nélküli elfogadáson alapuló humanisztikus szemléletmód vezérel: úgy tekintek rád, mint a saját életed legfőbb szakértőjére. A fejlődésedet és a közös munkát olyan tudományosan megalapozott eszközökkel is támogatom, mint a kognitív viselkedésterápia és a sématerápia módszerei. Így nemcsak egy biztonságos teret kapsz, hanem aktív segítséget is ahhoz, hogy a legjobb oldaladat tudd kibontakoztatni. Leginkább a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésében, vezetői szerepkihívásokban,  önértékelési problémák feloldásában, valamint a különböző kapcsolati és párkapcsolati elakadások kezelésében tudok neked támogatást nyújtani.

Saját megélt tapasztalataim – mint férj, apa és multinacionális környezetben dolgozó vezető – segítenek abban, hogy elméleti tudásomon túl, valódi, mély átérzéssel és hitelességgel tudjalak kísérni a munka-magánélet, a családi dinamikák vagy a felelősségvállalás útvesztőiben. 

A mindennapi tanácsadói gyakorlat mellett izgalommal tölt el a jövő technológiája: kiemelt kutatási területem a mesterséges intelligencia lehetőségeinek integrálása a terápiás folyamatba.

Várlak szeretettel egy közös gondolkodásra, ha úgy érzed, eljött az idő egy harmonikusabb élet kialakítására, vagy egy konkrét nehézség legyőzésére!

Amiben támogatni tudlak

Kompetencia határomon belüli területek, melyekben leginkább támogatni tudlak:

  • Vezetői támogatás: Stratégiai gondolkodás, döntési elakadások, teljesítménynyomás és szervezeti szerepkonfliktusok kezelése
  • Munka-magánélet egyensúlyának megtalálása
  • Kiégés (Burn-Out)
  • Életközépi válság (Midlife Crisis)
  • Kapcsolati - párkapcsolati nehézségek
  • Önismereti munka
  • Önértékelési problémák
  • Határhúzási problémák

Kutatási területem

Fő kutatási területem a mesterséges intelligencia és a pszichoterápia kapcsolata, amelyet a szakdolgozatomban mind a kliensek, mind a segítő szakemberek attitűdjeinek oldaláról részletesen megvizsgáltam. Ebben a rohamosan fejlődő, ám számos etikai és pszichológiai kérdést felvető témában arra keresem a választ, miként integrálható a modern technológia a mentálhigiénés ellátásba anélkül, hogy sérülne a gyógyulás alapkövét jelentő, pótolhatatlan emberi empátia. Kutatásom eredményei rávilágítanak arra, hogy a jövő nem a robot-terapeutáké, hanem a hibrid modellé: az MI nem a pszichológust hivatott helyettesíteni, hanem egyfajta "okos asszisztensként" veszi át az adminisztrációs és praxistámogató terheket, lehetővé téve, hogy a szakember minden figyelmével a legfontosabbra, a minőségi emberi kapcsolódásra fókuszálhasson

Kapcsolat

Ha úgy érzed, itt az ideje változtatni, és támogatásra van szükséged keress bizalommal!

Havan Viktor

06/70/284-8000

havanviktor@gmail.com